ETALON/ KARRIER
2018. 5. szám július-augusztus

Egy ismerős hang, egy ismerős @®©. Egy jelenség, akinek eddigi munkássága oly sokaknak adott már erőt, mutatott példát és irányvonalat. Nem csupán a magyar média megingathatatlan polihisztora, sokkal több ennél: reklámszakember, „szöveggyártó kisiparos”, alias dalszövegíró, rapper, mentor, producer, s nem utolsó sorban családapa. Mézga Aladár hangjaként debütált, aztán szépen nyílt meg a tehetsége, s vált ismert televíziós műsorvezetővé, Dés László társaként A dzsungel könyve című musical alapítójává, a Rapülők együttes frontemberévé, kommunikációs projektek megvalósítójává. Bár nem személyesen került sor a találkozásunkra, biztos voltam abban, hogy az interjúra javasolt konkrét kérdések és az asszociatív szókapcsolatok közül Ő az utóbbit fogja választani. Mert „szövegelésben” (is) páratlan. Ahogy elkezdte kibontani az egyes válaszokat, úgy indította el bennem is a gondolatokat. Inspiráló mondatai, munkásságának sziklaszilárd oszlopai kitörölhetetlenek a magyar média világából. Amikor pedig gyermekeiről mesél, eszembe juttatja Hiszekegy című dalszövegének igazmondó frázisát: „Hiszek egy emberben, hiszek egy otthonban, akiben szeretet lakik, az otthon van…” Olvassák szeretettel Geszti Péter Önöknek címzett gondolatait!

MINDEN KEZDET NEHÉZ Ez valóban így van. Gondoljunk csak a születésre, miért van az, hogy előbb tanulunk meg sírni, mint nevetni vagy beszélni? De nem csak a kezdet nehéz, hanem a végzet is. A saját újrakezdéseim jutnak eszembe: amikor az ember nekilát egy új dolognak, akkor mindent elölről kell kezdenie. Akár egy dalt ír, akár egy kampányt vagy projektet fejleszt, hatalmas felelősség „szakad” a nyakába. Ezt úgy kell elképzelni, mint amikor felszállás előtt a pilóták végignézik a check-listát. Tudniuk kell, kiknek az életéért felelnek. A megújulás vonatkozásában a „minden kezdet nehéz” jelentése nagyon is érdekes. Új dologgal foglalkozni, új helyzeteket megélni mindig inspiráló tud lenni.

ÁLMOK ÉS MEGVALÓSULÁS Régen azt mondták, hogy az álmodozás az élet megrontója, én meg azt gondolom, hogy álmodozás nélkül nem érdemes élni! Amikor egy új dalt írok, mindig szeretek arról ábrándozni, hogy az mennyire fog majd tetszeni az embereknek, mennyi boldogságot hoz majd nekik, mert az ő örömük az én örömöm is egyben. Máshonnan megközelítve: illúziók nélkül lehet élni, de nem érdemes. Ami pedig a megvalósulást illeti, minden álom, minden ötlet annyit ér, amennyi energiát beleölve valóra váltják. Mindenki egyszerre a kitűzött célt szeretné beteljesülve látni, pedig az ahhoz vezető úthoz kitartó munka, komoly erőfeszítés, megélt kudarcok és azok feldolgozása vezet el.

A RÖGÖS KIHÍVÁSOKKAL TELI ÚT Erről egy mondás jut az eszembe: „Csendes tengerek nem nevelnek ügyes tengerészeket.” Akkor tudunk elérni valahová, valamilyen minőséghez, új sikerhez, megújuláshoz, ha bátran próbálgatjuk a szárnyainkat, s belevetjük magunkat az útkeresésbe. Olyan viselkedést kell tanúsítanunk, amelyet egy-egy projekt szellemileg és fizikailag is elvár. Az alapvető dolog azonban az, hogy jól kell tudnunk utat választani. Rengeteg lehetőség kínálkozik az életben, még akkor is, ha sokszor nem így érezzük. Az ember döntéseitől függ, hogy merre orientálódik, merre indul el, de a kompromisszumokra hajlandóvá kell válnunk. Szeretem magamat abba az illúzióba ringatni, hogy az utunkat alapvetően mi határozzuk meg.

ÖNMAGUNK LEGYŐZÉSE Ez egy nagyon fontos pont. A kreatív iparban dolgozom, s már számtalanszor szembesültem vele, hogy a kreatív ember nem másokat akar meggyőzni, hanem önmagát szeretné kibontani, kinyitni, megismerni a saját határait, újabb és újabb kihívásokat állítani önmaga felé. A túl könnyű feladat nem érdekes, a túl nehéz pedig megoldhatatlannak tűnő. Olyan célt kell tudnunk választani, amit felérünk, aminek a megvalósítására még akkor is képesek vagyunk, ha extra energiák szükségeltetnek hozzá. Önmagunk legyőzése akkor lehet csak sikeres, ha szembenézünk azzal, kik is vagyunk valójában, s ha saját esetlenségeinken, elégtelenségünkön tudunk mosolyogni, s el is tudjuk fogadni azokat, akkor menni fog önmagunk legyőzése is. Gyakran nem mások gördítenek elénk akadályt céljaink elérésében, hanem éppen hogy saját magunk.

SEGÍTŐ KEZEK Egy gyermekkori kép ugrik be, ahogy Apám vagy Anyám nyújtotta felém a kezét. Mindig fontos volt az életemben, hogy megismerjek remek embereket, tanárokat, munkatársakat, mentorokat. Nyolc - tíz olyan ember van, akinek a segítő kezei nélkül ma nem tartanék ott, ahol tartok, s éppen ezért is motivál, hogy én is ugyanúgy támogassak másokat, akár szakmai, akár érzelmi, magánéleti dimenziókban. Úgy kell viselkednünk az életben, hogy számíthassunk egymásra, hogy legyenek „segítő kezek” körülöttünk, akikbe kapaszkodhatunk. Ilyen értelemben az ember tényleg a saját sorsának a kovácsa. A dalai lámát idézve: „Légy kedves, amikor csak lehet. Mindig lehet.” Ez pedig vica versa igaz.

A SIKER KAPUJÁBAN Az ember sokszor azt gondolja, hogy a siker könnyen jön… jelentem, nem így van. Sokszor a siker kapujáig sem könnyű eljutni, nemhogy bemenni rajta. Úgy érzem, ez egyre nehezebb és nehezebb, az irigység, a vélt vagy valós sérelmek szétszabdalják a társadalmat, s nekünk ezeket a negatív erőket le kell tudnunk győzni. Lényegesen könnyebb besétálni a siker kapuján, ha az ember megfelelő alkotótársakat, társakat talál maga mellé. Én megválogatom, kikkel dolgozom együtt akár egy dal megírásában, akár egy kommunikációs kampány megalkotásában. Hiszek abban, hogy fontos az ego, de ha végignézem az eddigi életem, mindig akkor voltam sikeres, amikor egy megfelelő alkotóközösség tagjaként tevékenykedtem.

DÖNTÉSHELYZETBEN Ez a legbonyolultabb kérdés. Bár azt hisszük, hogy előbb gondolkodik az ember és csak utána dönt, a legtöbb esetben ez koránt sincs így. Az elhatározásaink túlnyomó részét érzelmi alapon hozzuk meg, még akkor is, ha próbálunk racionálisan határozni. Kommunikációs szakemberként azt látom, hogy a döntések legmélyebb indokát érzelmi dimenzióban kell keresni. Másrészt jómagamat azok közé sorolom, akik ha hoznak egy döntést, utólag már nem akarnak rajta változtatni. Ha jól határoztam, az úgyis megerősít, ha rosszul, akkor csak magamat hibáztathatom, mást nem. A választásaink következményeit el kell tudnunk cipelni és ezekből okulnunk kell, hogy a következő alkalommal már jobb döntést hozzunk.

A KÖZÖSSÉG EREJE Meghatározó, hogy kivel dolgozunk együtt, hogyan helyezzük bele magunkat egy közösségbe. Szeretek csapatban játszani, persze szeretem, ha én lövöm a gólokat, de tudom azt, hogy ha nem adja be senki a labdát, akkor én sem tudnám befejelni vagy berúgni a kapuba. Járok focizni és ott is megtapasztaltam, milyen ereje van egy jó csapatnak, nem beszélve a zenekaraimról vagy legyen szó a GRUND Reklámügynökségről. Egy jól felépített közösség valóban csodákra képes és azon belül az egyes emberek is képesek meghatványozni saját hatóerejüket és tehetségüket. A nagyobb társaságok meglétének hiányát sokszor nehezen éltem meg, főleg abban az időszakban, amikor individualista módon éltem. Ezért is volt számomra mindig lényeges, hogy olyan dalokat írjak, ahol a közösséghez való tartozás élménye megelevenedik. Így született például a Magyarország című dalszöveg, ami pontosan arról szól, milyennek szeretném látni Magyarországot. A Pál utcai fiúk című darab betétdalában, a Mi vagyunk a grundban – mely talán életem egyik legfontosabb dala - ez erősen érződik. Ennek az alapja egy olyan mély tartalommal bíró irodalmi alkotás, amely Molnár Ferenc gyönyörű nyelvén szól az összetartozásról, a közös ügyről, ami iránt lelkesedni kell. A barátság és az egymáshoz tartozás élménye jelenik meg, mely annyira szép és tiszta dolog gyermekkorban, ám annyira nehezen menedzselhető felnőttként.

SZÁRNYALÓ JÖVŐ Érdekes, de ritkán jut eszembe ebben a formában ez a szókapcsolat. Ha a szárnyaló jövőt kell elemeznem, akkor elsősorban a kislányaimra gondolok, két kis angyalnak látom őket, akiknek a szárnyai mások előtt ugyan nem, de az én szemeim előtt mindig megjelennek. Ahogy ezt a Hiszekegy című dalomban meg is írtam: „Hiszek az angyalokban, léteznek, kipirult szívvel érkeznek, sose fékeznek, kacagnak, letérdelek, a karomba szaladnak, megérintem a szárnyukat, pedig látod nincs is rajtuk, maszatos dicsőség ölel át, én vagyok az apjuk!”A jövőt egyébként általában nem szárnyalónak látom, mind inkább úgy, hogy sok fenyegető kérdéssel kell szembenéznie az emberiségnek. Az időjárási anomáliák, a világban zajló kaotikus állapotok eredményezik mindezt. Próbálom a kislányaimnak átadni azt a szemléletet, azt a tudást, ami a környezet kíméléséről szól, gondolok itt olyan gyakorlati dolgokra, mint például: nem pazaroljuk a vizet, leoltjuk a villanyt, szelektíven gyűjtjük a hulladékot, nem veszünk olyan dolgot, melyre nincs szükségünk, vagy csak éppen annyit, amennyi nélkülözhetetlen. Ha mindannyian így gondolnánk és cselekednénk, akkor nagyobb esélye lenne egy szárnyaló jövőnek…

Az interjút készítette: Kancsalné-Takács Bernadett
Fotó: Gálos Viktor