ETALON/ MADE IN HUNGARY

2020. 3. szám

 

A testi-lelki egészség revolúciójának korában fontos, hogy több fronton is képesek legyünk újra kapcsolódni a természethez. A földünk tiszta, ősi ereje hazánk számtalan szegletében ott lakozik. Mi most ennek újabb apró gyöngyszemére leltünk.

 

A Gyógyfüves Tündérkert már a nevében is sejteti, hogy itt valami egészen különleges és meghitt élmény vár ránk, de amit a megérkezéskor tapasztalunk, olyan, mintha kivonultunk volna a civilizációból. Karnyújtásnyira a várostól, egy varázserdőben találtuk magunkat, ahol a madarak örömódáját csak a csend töri meg, a tiszta oxigén szinte harapható, és a természet nemcsak arra ad lehetőséget, hogy újra önmagunkra találjunk, de gyógyulási, gyógyítási és relaxációs lehetőségekkel is megajándékoz. A Gyógyfüves Tündérkert megálmodója, Lakner László méhész és Czuczai Lilla okl. svédmasszőr és fitoterapeuta kalauzol bennünket ebbe a páratlan miliőbe.

 

api3

 

A természet csodálatos dolgokkal ajándékoz meg bennünket, már önmagában ez a környezet is varázslatos. Milyen megfontolásból született meg a Tündérkert?
Családunk már évtizedek óta foglalkozik méhbarát méhészettel, így alaposan ismerjük a méhek viselkedési szokásait, tulajdonságait. A természetközeliség, a természet tisztelete mindig fontos szerepet kapott az életünkben. A Tündérkert egy gyógynövényekkel körbe ölelt terület, mely tökéletes helyszínül szolgált az alapkoncepciónk megvalósításához. A kezdetektől fogva azon munkálkodtunk, hogy belvárosközeli, mégis pihentető, feltöltődést kínáló helyet hozzunk létre, mely a hétköznapokban is könnyen elérhető bárki számára. Az összetett, gyógyító szolgáltatás első állomásaként a masszázsterápiák születtek meg.

 

Mintha a vendég az erdő közepén feküdne, egy puha, meleg finn hatású enteriőr ölelésében…
A masszázs testre és lélekre ható, terápiás komplexitásához alapvető volt, hogy több érzékszervet célozzak egyszerre. Fontos számomra, hogy az itt eltöltött 1-2 óra olyan értékes és feltöltő legyen, akár egy hétvégi wellness. Holisztikus szemléletben gondolkodom. Ezért minden esetben személyre szabott masszázstípust kombinálok jótékony gyógyfüvekkel, olajokkal, aromaterápiával és természetesen a gyógymézekkel.

 

apiter

 

Ha már a gyógymézeket említetted, mi a hitvallása a kistermelői méhészkedéseteknek?
Alapvetően nem piszkáljuk a méheket, nem gyógyszerezzük túl őket, szeretjük, megértjük és értékeljük a létfontosságú szerepüket a beporzásban. Ezért a környezetet is ennek értelmezésében alakítottuk ki. Nem a rekord mennyiségű méz pörgetése a cél, hanem egy fenntartható, természetes kapacitás megőrzése, megfelelő élelmet és menedéket biztosítva a méhek számára. Az így kapott nedűből gyógynövénnyel érlelt mézeket is készítünk. Igazi kuriózum a fenyőrügyes méz, vagy a zsálya-levendula-rozmaring-kakukkfű kombináció mézzel. Ezek a gyógyfüvek önmagukban is fantasztikus hatásúak, melyeket a méz gazdag ásványianyag tartalmával ötvözve, igazi egészségbombát kapunk.

 

És szintén a méhek által előállított anyagok gyógyító célú felhasználásán alapszik az itt található propoliszos szauna- házikó?
Igen. Nálunk fontos szerepet kapnak a méhészetből származó termékek alkalmazásai. Az apiterápiának pedig pontosan ez a lényege. A gyógyító mézesház valójában olyan, akár egy szauna… de a hőmérsékletet (testhőmérsékletünkkel nagyjából megegyező) a kezelőágy alatt található négy kaptárban megbújó, kb. 300 ezer méhecske adja. Természetesen tökéletesen biztonságosan, rovarhálóval védve. A méhek serényen munkálkodnak a kezelés ideje alatt is, miközben a méhviasszal bevont kaptárokból aromaterápiás szaunaként párolognak a jótékony hatású, természetes anyagok. Németországban ezzel a módszerrel több tüdőszanatóriumban is gyógyítanak már.

 

apiter2

 

Milyen jótékony hatása van ennek az eljárásnak és mely esetekben javasolt az alkalmazása?
Elsőként említeném a tüdőhöz kapcsolódó asztmatikus betegségeket, hörgőgyulladást, melyeket tünetmentessé lehet tenni ennek a módszernek a kúraszerű alkalmazásával. Fantasztikus hatással bír többek között a felső légúti megbetegedésekre, bőrbetegségekre és a „burnout”-ra, azaz a stresszes életvitelből származó kiégésre, mentális-neurotikus betegségekre. A méhek szárnyrezgése ugyanis megegyezik az emberi idegszálak nyugalmi állapotban való rezgésével. Egy óra alvás - ebben a miliőben - négy óra mélyalvásnak felel meg. Emellett a szív- és keringési betegségeknél, az érzékenységek, allergiák, az immunrendszer betegségeinél, bőrkiütések, alvászavar, szorongás, a stroke utáni lábadozás, és a gyerekeknél gyakran előforduló kruppos köhögés esetén is jól alkalmazható.

 

Ezek szerint nincs korhatár az alkalmazásában?
Nagyjából 3 éves kor felett javaslom, és mivel a kezelőágyon kívül egy kényelmes szék is helyet kap a faházban, így természetesen a szülő is gyermeke mellett lehet a kezelés ideje alatt.

 

Mennyire elterjedt ez az eljárás Magyarországon?
Itthon sajnos más a helyzet, mint mondjuk Németországban. Ott nincs ilyen mértékű szakadék a természetgyó-
gyászat és az orvostudomány között, szoros együttműködés valósul meg a tudományterületek között. Így ezt az eljárást a konvencionális orvoslás keretei közt is használják úgy, hogy a kaptárakra ventilátorokat szerelnek, és légzőmaszkot viselnek az intenzívebb hatás érdekében.

 

Milyen gyakran javaslod a kezelést?
A tüdő gyógyítása, erősítése rendkívül fontos, hiszen a légzőszervünkről van szó. Nyugalmi állapotban sokkal lassabban és mélyebben vesszük a levegőt, így könnyebben felszívódnak a jótékony és gyógyító anyagok a nyálkahártyákon keresztül. Tehát a relaxáció és az apiterápia összetett folyamat. Légzőszervi probléma esetén 10 alkalmas kúrát javaslok heti 3 x. Mivel ez nagyjából 2,5 hetet vesz igénybe, a hatás fenntartása miatt, negyedévente javaslom az ismétlést. A mindennapi stressz elképesztően gyengíti az immunrendszert, természetesen itt is az egyéni megbeszélés dönt a kúra hosszúságáról. Egy jóleső, gyógyhatású masszázs kiegészítéseként, fantasztikus feltöltődést érhetünk el egy varázslatos környezetben.

 

Szöveg: Balassa-Szökrönyös Éva, Fotó: Adobe Stock

space

 

01 rolunk 02 karrier 03 letoltesek 04 kapcsolat

             

 

 

_

 

Aktuális lapszámunk