ETALON/ KINT

2020. 2. szám

 

Az első hajnali madárdal, mintegy harsonaként jelzi nekünk, hogy eljött kertünk ideje! Leheljünk hát bele friss életet a megfelelő növények ültetésével és ruházzuk fel a család minden tagja számára kikapcsolódást biztosító, hangulatos részletekkel, mindezt a legújabb
kertészeti trendekkel kiegészítve.

 

k1

 

k2

 

Ahol a növény az úr

 

Minden kerttulajdonos legfőbb vágya egy öngondoskodó kert, amely mindig teljes pompában, a lehető legkevesebb időráfordítással kényezteti szemünket. Ez azonban némi tervezéssel nem is annyira elérhetetlen cél, csupán néhány egyszerű alapszabályt kell szem előtt tartani a kertbe telepített növények kiválasztásakor. Az első és legfontosabb, hogy az éghajlatunknak és azon belül is a kertünk klímájának, fekvésének és a föld adottságainak megfelelő növényeket ültessünk. Válasszunk tájjellegű fákat, cserjéket és virágokat, amelyek mind küllemükben, de legfőképpen igényeikben otthon érzik majd magukat. Az évelők is helyettünk végzik a munkát, a mi feladatunk csupán annyi, hogy jó helyet találjunk nekik kertünk valamely zugában és attól kezdve évről évre csodálhatjuk gyarapodásukat.

Itt az ideje megdönteni a zöld pázsit és tuja kettősének egyeduralmát és kertünket gazdagon beültetni a legkülönfélébb, vibráló színű virágokkal, bogyós növényekkel. Lehetőség szerint ne pontszerűen helyezzünk el egy-egy növényt a kertben, inkább lessük el az erdők remek ötleteit és csoportosítsuk a magas fákat, bokrokat, virágokat és talajtakaró növényzetet a minél természetesebb hatás érdekében. Másoljuk le a vadvirágos mezők nyújtotta fantasztikus látványt, akár kisebb alapterületű kertünkben is.

 

k3

 

k4

 

k5

 

 

„Fölfelé mindig van hely”

 

Ez az állítás pedig igaz a városok épületei közt megbúvó, talpalatnyi földterületekre is. Miért ne használjuk ezt ki, sőt, kovácsoljunk előnyt belőle nyúlánk, impozáns törzsű, látványos levelű fákkal, melyeket akár cserepekben, dézsában is nevelhetünk. Futtassunk ősszel tűzpiros színű levelektől lángoló vadszőlőt, vagy fürtökben csüngő lilaakácot, így hozva létre egy élő függönyt a meghitt hangulatért. A modernebb megjelenést és innovatív megoldásokat kedvelők egy extravagáns növényekkel beültetett élőfallal adhatnak karaktert környezetüknek.

Mi több, a függőleges kertek kiváló alternatívaként szolgálnak a saját magunk és családunk számára megtermelni kívánt friss, zamatos élelmiszereknek. Számos mutatós haszonnövény áll rendelkezésünkre, melyek virágukkal, termésükkel díszítik a kertünket mielőtt az éléskamránkban landolnának, az ehető virágok sokasága pedig a tányérunkon éppoly üdén fest majd, mint a kertünkben.

 

k6

 

 

A kint az új bent

 

Napjaink trendjeinek köszönhetően megszűnnek a határok kint és bent között, a kert, terasz pedig a belső terek meghosszabbításaként funkcionálnak, ahol a család minden tagja együtt, vagy akár külön-külön is minőségi időt tölthet. A minden igényt kielégítő ülőgarnitúrák, kültéri szőnyegek, hangulatos mécsestartók és kiegészítők megadják az alapot egy baráti összejövetelnek, de a hangulat teljességéhez elengedhetetlen egy többfunkciós sütögetővel, grillezővel ellátott kültéri konyha, ahol a nagyobb levelű növények mintegy hangszigetelésként funkcionálnak.

És míg a felnőttek hétköznapi teendőik súlya alól mentesülve élvezik a természet jótékony hatásait, addig a gyereknek korszerű, egyedi játszóterek biztosítják a játék örömét. Egy kis faház minden gyerek álma, és ha megjelenése összeolvad a környezete színeivel és stílusával, egyszeriben dekorációs elemévé is válik kertünknek.

És ha a nyüzsgés után elvonulnánk, a teljes befelé figyeléshez és feltöltődéshez alakítsunk ki dús növényzettel beültetett búvóhelyet, ahol lecsendesedhetünk, olvashatunk, jógázhatunk. És ha igazán látványossá szeretnénk varázsolni ezt a helyet, akkor válasszunk egy meghatározott tematikát, amelyhez minden növény és dekoráció igazodik. Egy vizes elem, akárcsak egy kisebb szökőkút beépítésével pedig akár saját „szabadtéri gyógyfürdőt” álmodhatunk magunknak.

 

k7

 

Trendek a kertben

 

Ahogy a belső tereinkre, ugyanúgy a kertünkre is igaz, hogy a stílus a legapróbb részletekben rejlik. Tudják ezt a kortársművészek is, akik szabadtéri kő- és acélszobrokkal, a látványvilágba illeszkedő száraz patakkal vagy csobogókkal lenyűgöző galériává varázsolják kertünket.

A térkőgyártó cégeknek köszönhetően évről évre egyre izgalmasabbá válnak külső tereink. A különböző színű és típusú kövek kombinációja mozgalmas és látványos megoldásokkal gazdagíthat akár egy egyszerű kocsi beállót vagy járdát is és ezt még ennél is tovább fokozhatjuk a legkülönfélébb díszkavicsokkal. A természetes alapanyagok mellett, mint a fa vagy az MDF, mintegy kontrasztként jelenik meg az ipari jelleget kölcsönző acél kiegészítők. És ha már acél, említést kell tennünk a méltán híres, terméskövekből kialakított Gabion falakról, melyek díszítő szerepük mellett akár élő kerítésként is bevethetőek. Vízáteresztő képessége és fagyállósága miatt nyugodtan gondolkodhatunk hosszútávra és bátran beültethetjük sziklakerti növényekkel, szárazságot jól tűrő palántákkal.

 

 

szöveg: Kiszely Noémi, fotó: Cassina, Adobe Stock

space

 

01 rolunk 02 karrier 03 letoltesek 04 kapcsolat

             

 

 

_

 

Aktuális lapszámunk