logo2

 

 

 

ETALON/ KULTÚRA
2017.1. szám február-március

 

 

4 éves kora óta szerepel TV műsorokban, míg más gyerek úszóedzésekre járt, addig ő forgatni. Számára a színpad a legtermészetesebb közeg. Szuperprodukciók, színházi szerepek, szinkronmunkák alakítják a napjait. De megtanult hű maradni önmagához. Számunkra ezért is ETALON! A szakmai teendők sorát mostanában egy meglehetősen rendhagyó talkshow-sorozat is színesíti.

 

 

anita7216

 

A NőComment! Igencsak rendhagyónak ígérkezik, a műsor kerEtében aktuális témákat jártok körbe. Kibeszéltek, megbeszéltek, átbeszéltek, olykor egymást sem kímélve. Mesélj erről a produkcióról!

Már az első előadás alkalmával kiderült, hogy egy sikeres talkshow-sorozatnak nézünk elébe, ami szerencsére nem csupán Budapestre fókuszál, de számos vidéki városba is eljuthatunk vele. Valójában hat karakteres nő beszélget kötetlenül, tabuk nélkül, a világ dolgairól, emellett mindig van egy - a saját történetein keresztül szintén - markáns véleményt megfogalmazó férfi vendég is, aki a második felvonásban kapcsolódik be. Tulajdonképpen pont úgy társalgunk, ahogyan azt bármelyikünk tenné a saját baráti körében, olyan témákról, amelyek nem csak bennünket a „kirakatban lévő”, ismert embereket érintenek, hanem bárkit a nézők soraiból. Hiszen attól, hogy a médiában dolgozunk, még ugyan azon hétköznapi problémáink, örömeink, bánataink vannak, mint azoknak, akik ott ülnek a sorok között. Nagyon sok témát érintünk, számos olyan személyes sztori is elhangzik, amit nem tudnak rólunk a nézők. Megfogalmazódnak olyan dolgok, amelyek megnyugvást ébreszthetnek azokban, akik eljönnek az estre. Örülök neki, hogy létre jött egy olyan produkció, ahol nők hallatják a hangjukat és mondanak véleményt, hiszen ez szokatlan Magyarországon. Egyszóval forradalmi a műsor, rengeteg humorral, és szép pillanatokkal. Két óra igazi feltöltődés.

 

Testhez álló produkció… Rólad köztudott, hogy vállalod a véleményed, hogy kimondod, amit gondolsz, különösen, ha a nőiesség kerül piedesztálra.
Szeretnék egy kis fáklya lenni ebben. Azt gondolom, hogy hiába élünk Európa közepén, még ma sem olyan bánásmódban részesülünk, ahogy az méltó volna. De épp úgy nem szeretem a sztereotípiákat és az ítélkezést sem, mert fontosnak tartom, hogy a nők megéljék a nőiességüket, és ne a hamis képek motiválják őket, hogy eljussanak a belső harmóniához és legyenek büszkék arra, amit kaptak, szeressék a testüket és tudjanak hálásnak lenni. Nyilván vannak, akik most azt gondolják „persze könnyű neki”. Elfogadom, hogy vannak fizikai és társadalmi nehézségek, mégis azt próbálom sugallni, hogy nem vagyunk mások, a történeteink, a fájdalmaink, az örömeink ugyanazok. Ez a talkshow pedig pont erre világít rá. Ott van hat nő, akik érkeztek valahonnan, és eljutottak valahová, de számtalan közös ponton találkozik az életük. Az, ahogy bizonyos témákról gondolkozunk, egyfajta mankót jelenthet a nézőknek, miközben a produkció fontos része a humor, ami nagyon sok mindenen átsegít. Kell, hogy tudjunk nevetni magunkon. Magam sem kímélem, igazi szarkasztikus vagyok.

 

Voltak önbizalom hiányos korszakaid, kaptál hideget, meleget, voltak kudarcélmények. Megjártál egyfajta önismereti utat ezek kapcsán?
Nagyon sok felesleges energiámat vette el, hogy rossz példák nyomában jártam. Valójában sokáig az ideális (topmodell) nő illúzióját kergettem. Próbáltam megfelelni. Aztán eljött egy pont, talán a korral, talán az érettséggel, vagy azzal, hogy megtaláltam azt a férfit, aki mellett rájöttem, hogy mennyire nem ez fontos az életben, és ráébredtem arra, hogy attól, hogy valaki 34-es ruhát hord, még nem feltétlenül boldog. Kemény munka felfedezni önmagad. Mélyre kell utazni hozzá.

 

Neked mit jelent ez az „utazás”?
Szeretem a csendet, szeretek egyedül lenni és megfigyelni a gondolataimat. Ez a napi rutin része, ezért kelek fel minden nap egy fél órával előbb, a családom többi tagjánál. Szükségem van arra a 30 percre, hogy rendszerezzem magam. Mindig én vagyok az első, de ez nem önzőség, ez egy igény saját magammal szemben. 2002-ben azt éreztem a média világa összenyom, kellettek az új impulzusok, ezért beiratkoztam a Buddhista egyetemre, ez új kapukat nyitott meg az életemben, nagyon sok mindent megtanultam. De ahhoz, hogy önismeretet nyerj, nem feltétlenül kellenek spiritiszta bölcsességek, olykor elég egy jóízű beszélgetés a zöldségessel, egy zene, egy film, vagy csak, hogy néha leülj egy padra, megfigyeld a gondolataidat és nézd a város fényeit.

 

Említetted, hogy nem szereted a skatulyákat, sokáig elválaszthatatlanok voltatok Mágenheim Julcsival. Kétségtelen, hogy kultikus figurája voltál a ’80-90 es éveknek, nehéz volt megtalálni a rád írt szerep mögött azt, aki akkor voltál?
A Szomszédok az első „szappanopera” volt a tévében, az első adást 6 millióan nézték. Onnantól kezdve megszűntem láthatatlannak lenni az emberek szemében. 12 évesen az iskolában szembesültem ezzel. Aztán hamar kialakult bennem egy védekezés, tudtam, hogy ezt a szerepet le kell választanom. A szüleim gondolkoztak azon, hogy magánúton tanuljak. Én akkor azt mondtam, hogy nem szeretnék. Éreztem, hogy fontos, hogy egy közösség tagja lehessek. Ez a szerep és én mérföldekre voltunk egymástól. Semmilyen hasonlóság nem volt Mágenheim Julcsi és az én jellememben, és nagyon jó volt, hogy az osztálytársaim, a tanáraim engem szerettek. Ma úgy érzem végig önazonos tudtam maradni. Bennem soha nem volt kérdés, ki Ábel Anita, az emberek fejében sokkal inkább. Nem állítom, hogy rövid volt az út, hogy visszakapjam a saját nevemet, de most már mindenki számára egy jó emlék ez a sorozat. Egy különleges korszak volt, egy igazi életérzés. Mivel a kereskedelmi tévés életem hosszabb, úgy érzem már teljesen kikerültem a „Julcsi skatulyájából”.

 

Mi kellett ahhoz, hogy ettől a gyorsan jött hírnévtől „ne szállj el”?
Gyerekként is egy erős személyiség voltam, hamar felmértem, hogy kellenek olyan tényezők az életemben, amelyek a földön tartanak. Nem véletlen, hogy legjobb barátaim 30-35 éve mellettem vannak, a férjem civil foglalkozású. A gyerekemet én viszem az iskolába, én járok a szülői értekezletekre, és ugyanúgy logisztikázom a hétvégi bevásárlásokkal, mint bárki.

 

anita7237

 

30 évvel ezelőtt is közszereplő voltál, ma is az vagy, átlátod a hektikus médiaporondot. Ennek ismeretében engednéd kamerák elé Lucát, a kislányodat?

Úgy, ahogy én szerepeltem, biztosan nem. Eleve hendikeppel indulna, hiszen rajtam keresztül ítélnék meg. Az is egy tudatos döntés a részemről, hogy nagyon ritkán mutatom őt meg, és nem azért, mert nem vagyok rá büszke, egyszerűen nem akarom kitenni a kommentvilágnak, semmi szükség erre. De kétségtelen, hogy hatással van rá a pályám, sokszor elkísér tévéfelvételre vagy színházi próbára. Ez a világ csábító, imád táncolni, verset mondani, énekelni. Nem tudom ettől elzárni, de nem csak ő rajta látom ezt a fajta szereplési vágyat, hanem az osztálytársain is. Ma rengeteg gyerekben benne van az, hogy valamilyen formában kinyilatkozzon, megmutassa magát. Ez annak is köszönhető, hogy nagyon sok gyerekeknek szóló tehetségkutató műsor van most a TV-ben, amelyek ösztönzik őket erre.

 

Részese voltál a TV2 sikeres tehetségkutató produkciónak, van rálátásod milyen egy gyerek számára, ha a megmérettetés nem úgy sikerül számára, ahogy szerette volna. Mit gondolsz erről?
Úgy látom, a szülők felelőssége meghatározó. Nagyon fontos, hogy hogyan építi a szülő a gyereket, hiszen ők belőlünk táplálkoznak. Egy pici, 4, 5, 6 éves gyermek számára egy ilyen megmérettetés lehet akár egy jó buli is. Kiskamasz korban, 12-13 évesen, amikor valaki játszik egy hangszeren, vagy komolyabban táncol, és ezt meg szeretné mutatni a világnak, úgy érezheti, hogy komoly tétje van a dolognak. Ha a szülő összetör attól, hogy a gyereke kevésbé jól szerepel, vagy kiesik, akkor a gyerek is sérül, de ha engedi szárnyalni, miközben ő ott van, mint egyfajta védőháló, a gyerek is stabil tud maradni lelkileg. A Sztárban Sztár +1 Kicsiben, és a Kismenőkben egyaránt elmondható, hogy a stáb minden tagja a gyerekekért volt. Én magam is igyekeztem kialakítani egyfajta érzelmi köteléket a kicsikkel, sokat beszélgettünk. A Kismenők kiesőivel például hétről, hétre átbeszéltük, ki hogy éli meg ezt a helyzetet. A műsor szerkesztői is mindent megtettek azért, hogy ők a legkevésbé se sérüljenek. Próbáltam személyes példákat mesélni nekik. Az én, felnőtt életemben is vannak castingok, ahol vagy megfelelek, vagy nem. Ezek nekem is nehezek, mert a NEM nehéz, akkor is, ha 10 éves vagy, akkor is ha 40, de el kell fogadni, fel kell állni, hogy mehessünk tovább az úton.

 

Interjút készítette: Balassa-Szökrönyös Éva, Fotók: Super TV2

aktualis_lapszam