logo2

 

 

 

ETALON/ SEBESSÉG
2018. 4. szám június


A prémium kategória egyik kétségkívül kiemelkedő szereplője a Volvo XC60, mely nem csupán 2017-ben, hanem idén is tarolt a világ járműgyártói között. Az Év Autójának választott modell karakterisztikája szemrevételezi a jövő innovációit, a profizmust képviselő gyártást és a magabiztos, tekintélyt sugalló megjelenést. Elegáns design, páratlan technológia: mindez az XC60 új generációja.

 

v

 

Az új Volvo XC60 középkategóriás szabadidőjármű a New York-i Autószalonon tartott díjátadó ünnepségen elnyerte a ‘Világ Év Autója 2018’ címet, újabb nagy becsben tartott elismeréssel gyarapítva a Volvo kitüntetéseinek sorát, miután az XC60-ast 2018 elején megválasztották az Év Észak-Amerikai Szabadidőjárművének, majd az XC40 a márciusi Genfi Autószalonon megkapta a 2018. Év Európai Autója díjat. A prémium autókat gyártó Volvo Cars most első ízben ért el abszolút első helyezést a Világ Év Autója (World Car of the Year) versenyen. – Nagy örömömre szolgál azt látni, hogy vállalatunk erőfeszítései gyümölcsözőnek bizonyulnak. – mondta Håkan Samuelsson, a Volvo Cars elnök-vezérigazgatója. Erős vetélytársakkal kell felvennünk a versenyt, ám az XC60 mostani győzelme is bizonyítja, hogy a Volvo a formatervezés, az online technológiák és a biztonság olyan kombinációját kínálja, amely világszerte lenyűgözi a potenciális vásárlókat.
Az új Volvo XC60, amely az Euro NCAP által 2017 során vizsgált összes típus közül a legjobb biztonsági teljesítményt nyújtotta, a vállalat City Safety autonóm vészfékrendszerének továbbfejlesztett változatát kínálja, amely már önálló elkormányzásra is képes, amennyiben az automatikus vészfékezés egymagában nem képes elhárítani az ütközésveszélyt. Ezen túlmenően az Oncoming Lane Mitigation névre keresztelt új biztonsági rendszer kormányerő-rásegítéssel igyekszik elkerülni a frontális ütközést, míg a Volvo holttér-figyelő rendszere (BLIS) mostantól ugyanezzel a Steer Assist funkcionalitással mérsékli a sávváltás során felmerülő ütközési kockázatot. – Célkitűzésünk, hogy 2020-ra nullára csökkentsük az új Volvo gépkocsiban súlyos vagy halálos balesetet szenvedő utasok számát. – mondta Malin Ekholm, a Volvo Cars biztonsági központjának alelnöke. Az XC60 eredményei jól tükrözik arra irányuló törekvéseinket, hogy ezen célkitűzés megvalósítása érdekében folyamatosan a legmodernebb biztonsági és vezetőtámogató rendszerek kifejlesztésén dolgozunk. Az új XC60 a valaha gyártott legbiztonságosabb Volvo típusok közé tartozik.– tette hozzá Malin Ekholm. Tele van olyan új technológiákkal, amelyek támogatást nyújtanak a vezetőnek, segítenek megóvni az utasok és más közlekedők – például kerékpárosok vagy gyalogosok – testi épségét, valamint mérséklik a baleset bekövetkezésének kockázatát. Büszkék vagyunk arra, hogy az innovatív biztonsági rendszerek úttörő bevezetésére irányuló elhivatottságunkat és erőfeszítéseinket újabb Best in Class díjjal ismerte el az Euro NCAP.

 

v1

 

v2

 

v3

 

Az új XC60 szabadidőjármű a rendelkezésre álló dízel- és benzinmotorok mellett megrendelhető a Volvo díjnyertes T8 Twin Engine hálózatról tölthető benzin-elektromos hibrid hajtásláncával is. A kínálat csúcsát megtestesítő plug-in hibrid legnagyobb rendszerteljesítménye 407 LE, álló helyzetből 5,3 mp alatt gyorsul 100 km/órára.

 

A Volvo Cars két modelljét elismerő kitüntetés mellé egy harmadik is társult márciusban: Samuelsson elnök-vezérigazgató urat a ‘2018. Év Globális Autóipari Szereplőjének’ választotta meg a Genfi Autószalonon egy újságírókból álló, nemzetközi zsűri. Samuelsson úr a Volvo Cars sikerre viteléért az utóbbi jó pár évben tett erőfeszítéseivel érdemelte ki a most először átadott kitüntetést.

 

Forrás és fotó: Volvo

Etalon Magazin - Aktuális lapszám