ETALON/ ADRENALIN

2020. 4. szám

Kutyaszánozás, buborékfoci, íjászharc, szabadesés, kitesurf, siklóernyő vagy épp quad túra. Egyre több olyan szolgáltatás válik elérhetővé a piacon, ami kifejezetten a felnőttek szórakoztatására jött létre. De vajon miért van szükség felnőtt korban az önfeledt játékra és annak extrémebb verziói esetében az adrenalinra? Hogy tudjuk újra felfedezni a bennünk lakó gyermeki énünket? És miért is olyan fontos katalizátora az életnek az örömszerzés? - erről kérdeztük Mogyorósi Rebeka pszichológust.

Miért van az, hogy egyik ember számára szinte lételem az adrenalinszerzés, másokat pedig kiráz a hideg az extrém tevékenységektől?
A kérdésnek alapvetően biológiai magyarázata van. Vannak olyan személyiségvonással rendelkező (ún. szenzoros élménykereső) emberek, akik kifejezetten élvezik és szeretik az extrém kihívásokat, a kalandokat, és a fokozott kockázatvállalást, miközben a gátlásosság és a szorongás náluk kevéssé figyelhető meg. Ennek a hátterében egy ún. MAO enzim áll. Ha ennek a szintje alacsony a szervezetben, a lebontási folyamat csökkenten megy végbe, amely fokozott örömöt és izgalmi állapotot, impulzitivást eredményez. Ezeknek az embereknek több ingerre van szükségük a megfelelő éberségi szint és teljesítmény fenntartásához, ezért keresik az újabb és újabb komfort zónán kívüli tapasztalásokat, és pont emiatt hajlamosabbak lehetnek az unatkozásra is. Ez a munkában és a magánéletben egyaránt tetten érhető lehet. A magasabb MAO-szint esetén a gátlásosság dominánsabb, a szervezet inkább védekezik, távol tartva a nem kívánt hatásokat. Tehát nem minden ember számára jelentenek az adrenalin fokozó tevékenységek örömöt és kikapcsolódást. Akiknek mégis, ők valódi kémiai jutalomban részesülhetnek ilyenformán.

Mogyorósi Rebeka, pszichulógus

Jellemző, hogy inkább a férfiak vagy a nők a szenzomotoros élménykeresők?
Általánosságban a férfiaknál gyakrabban előforduló ez a vonás, melyben nagy szerepet játszanak a biológiai vonatkozásokon túl, a környezeti tényezők, minták és elvárások is. A férfi szerepelvárásban még ma is nagymértékben megjelenik az „erősnek kell lenned” típusú igény, amibe gyakran beletartozik a kockázatvállaló, „bátor” és „erős” viselkedés, a „sikeresség” és az „izgalmasság” jegyei. Így az ő esetükben gyakrabban jelenik meg effajta viselkedés. Nem véletlen a sok idézőjel, hiszen ezek alatt nem mindig ugyanazt értjük, különösen nem ennek a kérdéskörnek a kapcsán.

Életkorral változhat ez? Egy fiatalon szenzomotoros élménykereső idős korára lehet otthonülő, könyvolvasó típus?
Igen, ugyanis változunk. A serdülő és időskor lehet talán két érdekes időszak ilyen szempontból. Mindkét periódusban fontos változások mennek végbe biológiai, pszichológiai, szociális és spirituális vonalon is. A serdülők alapvetően hajlamosabbak az effajta élménykereső viselkedésre, hiszen számos hormonális változás megy végbe bennük, keresik önmagukat, az identitásukat, szerepeket vesznek fel és vetnek le magunkról, ráadásul a kortársakkal való kapcsolódásban is segíti őket látszólag a kitűnés, megfigyelhető egyfajta társadalmi nyomás is. Időskorra inkább a biztonságkeresés, a kiszámíthatóságra törekvés kerül előtérbe, tehát változhat, de ennek mentén is széles a skála.

Annak, hogy egyre nagyobb tere van felnőtteknek szóló, extrém sportoknak és játékoknak, lehet köze ahhoz, kevésbé akarunk felnőni, keressük gyermeki énünket?
Mindannyiunkban él valahol egy belső gyermek, akinek többek között van boldog gyermeki állapota is. Fontosnak tartom, hogy felnőttként is tudjunk felszabadultan játszani, nem csak gyermekeinknek, de magunknak is megadni azt a fajta kikapcsolódást, melyben átélhetjük (jó estben újra) a boldog gyermeki állapotot. Persze ez nem csupán extrém sportok formájában valósulhat meg.

Miért kaptak ekkora teret manapság az adrenalint fokozó tevékenységek?
Egyrészt a piac is egyre jobban igyekszik kiszolgálni az élménykereső embereket, mivel van igény az ilyen kikapcsolódási formákra, ezért egyre többféle és izgalmas lehetőség kínálkozik. Másfelől fontos az adott társadalmi, kulturális és munkakörnyezet szerepe is, amelyben élünk. Ezeknek az extrém élményeknek ma azért is lehet nagyobb tere, mert a körülöttünk lévő világra most leginkább a túlfeszített munkatempó jellemző. Munkavégzés tekintetében ugyancsak a kreatív, kihívással teli, kevésbé rutinszerű és monoton működésben érzik általában jól magukat az élménykeresők. Sok esetben a mindennapokból való kiszakadást jelentik ezek az élmények számukra, melynek során „érzi az ember, hogy él”. Persze nem csak ilyen formán jutalmazhatjuk magunkat. Vannak, akik passzív pihenési formákkal töltődnek inkább, mint különböző relaxációs, meditációs programok. Ez viszont már más lapra tartozik.

Nehéz azonban megmondani, hogy egy egyénnél hol éri el ez az aktivitási szint a kielégítő mennyiséget, amitől ő valóban örömet érez, és hol káros már a sok kihívás és stressz.
Fontos, hogy mennyire ismerjük saját határainkat, értjük-e, miről is szól ez pontosan a mi életünkben. Mi az a kockázatvállalás, ami még rendben van, és mi az, amivel már túl sok mindent veszélyeztetünk. Ennek feltérképezéséhez akár szakember segítségét is igénybe vehetjük, mindenesetre fontos, hogy mi magunk is gondolkodjunk róla. A szenzoros élménykeresőkre jellemzőbb, hogy fokozottan meg tudják élni az örömöt és könnyebben kommunikálnak az érzéseikről, ám a másik oldalt is érdemes látni, ugyanis a csökkent gátlás és fokozott kockázatvállalás kapcsán, veszélyeztetettebbek lehetnek többek között a szenvedélybetegek.

Másrészt nem egy olyan emberrel találkozom, aki valahogy elfelejtett játszani, még a gyerekeivel sem tud felszabadult lenni. Aki mindent, még a pihenést is feladatnak éli meg, és képtelen egy nyaraláson is csak úgy lenni, és semmit sem csinálni.
Erről egyik kedvenc idézetem jut eszembe George Bernard Shaw-tól: „Nem azért felejtünk el játszani, mert megöregszünk, hanem attól öregszünk meg, hogy elfelejtünk játszani.” A bennünk élő gyermekről sajnos sokszor megfeledkezünk, hajlamosak vagyunk háttérbe szorítani őt. Annak azonban egészen különböző lelki oka lehet, ki miért, és mennyire nyomja el magában a gyermeki énjét. Tapasztalatom szerint azonban nagyon is fontos kapcsolódni saját gyermeki részünkhöz. Hogy megismerjük, megértsük őt, elő tudjuk hívni magunkban az ehhez kapcsolódó felszabadult állapotot, mely segít kapcsolódni felnőtt részünkhöz is. Ám tudom, ez egyáltalán nem könnyű belső munka. Ha a boldog gyermek állapotánál maradunk, hasznos megismernünk, nekünk milyen tevékenységek okoznak igazán örömet. Nem meglepő, hogy akik ezt „elfelejtették”, vagy nem is igazán volt lehetőségük gyermekként sem átélni ezt az állapotot, nincs könnyű dolguk. Ám bármikor is tesszük, érdemes elindulni ezen az úton. Az egyik fontos kulcsszó, amit kiemelnék ennek kapcsán: a megengedés. Meg tudjuk-e engedni magunknak a felszabadultságot? Megengedjük-e magunknak az öröm megélését? Megengedhetjük-e magunknak a feltöltődést a kikapcsolódást? Ha nem, vajon mi szab ennek valójában gátat? A belső gyermekünknek vajon van-e erre „engedélye”? Csak néhány átgondolandó kérdés…

Mi is az az adrenalin?

Az adrenalin, az egyik legismertebb stresszhormon, ami akkor kezd el termelődni testünkben, amikor stresszhatás ér minket. Amikor észlelésünk mentén veszélyhelyzetbe kerülünk, a megfelelő agyi területek aktiválódnak, ez az információ továbbításra parancsként érkezik az adrenalintermelés megkezdésére. Eldől ennek a folyamatnak a során az is, hogy ún. „üss vagy fuss” választ adunk-e az adott helyzetre – küzdünk vagy menekülünk. Az adrenalin tehát abban segít minket, hogy szervezetünk felkészülhessen e válaszok valamelyikére. Jellemzően emelkedik a vércukorszintünk, a vérnyomásunk, szaporábban ver a szívünk, gyorsul a légzésünk, kitágul a pupillánk, bizonyos ereink szűkülnek (tápcsatorna és bőr), míg mások tágulnak (szív- és vázizmok). Ennek következtében a gyakorlatban éberebbek, koncentráltabbak leszünk erre az időre, hogy számunkra a lehető legpozitívabban érjen véget az adott helyzet, akár az „ütés”, akár a „futás” mechanizmus aktiválódik bennünk. Tehát stressz hatására egyfajta készenléti állapot jön létre. Ez rövidtávon adaptív, hiszen a „megmentésünkre” szolgál, tartós fennállása azonban károkat okozhat fiziológiai és pszichológiai értelemben egyaránt. Okozhat nehézséget az alvás, evés, és szexualitás területén is, emellett gyakran állhat a hátterében például szív- és érrendszeri problémáknak, gyomorpanaszoknak, ugyanakkor a fokozhatja a szorongást, vagy súlyosabb esetben a depresszió tüneteinek megjelenéséhez is vezethet, hogy csak néhányat említsünk. Ahogy a legtöbb dolognak, a stressznek is lehet pozitív és negatív formája, mindegyikre érdemes figyelmet fordítani.

Szöveg: Pais H. Szilvi
Fotó: Adobe Stock